A blog írás Bibliája: igenek és nemek a blogolásban

Szerző:

A blog írás könnyűnek tűnhet, mégis sok buktatót rejt magában. Sokszor néhány apróságon is múlhat egy blog sikere. 

Az elmúlt egy évben sikerült 408%-kal növelnem a blogom havi organikus forgalmát, hirdetések használata nélkül.

blog írás eredmények_ organikus forgalom

Ebben a cikkben összeszedtem 20 hibát és 20 jótanácsot az elmúlt 1 év tapasztalatai alapján.

Vágjunk is bele.

Blog írás hibák, amiket kerülj el 

Van néhány nagybetűs NEM, amit érdemes figyelembe venni, ha blog írásba vágod a fejszédet.

Most összeszedtem 20 gyakori hibát, amit blogolás során követnek el az emberek. Ezekből sokat én magam is elkövettem korábban, így első kézből van tapasztalatom velük.

A hibák mellé pedig mindenhol tippeket adok, hogyan kerüld el, vagy csináld jobban, mint ahogy én csináltam 🙂

[optin-monster slug=”vjvdg22uxicuw072abqf”]

Blog írás technikai hibák

1. Nem WordPress-t használsz

Tudom, hogy Wix-szel vagy Squarespace-szel összerakni egy blogot kevesebb macera. Én is próbáltam és használtam szinte mindegyik blog platformot.

A kezdeti könnyebbségnek viszont később meglesz az ára: elképesztően gyorsan ki fogod nőni mindegyik platformot. Már ha komolyan gondolod a blog írást. 

A WordPress nem véletlenül az egyik legnépszerűbb blog platform:

  • korlátlanul testre szabható, bármilyen dizájnt elkészíthetsz rajta
  • a későbbiekben webáruházzá vagy tagsági weboldallá is alakíthatod az oldalad
  • hatékonyan keresőoptimalizálható, minden ehhez szükséges eszköz a rendelkezésedre áll
  • rengeteg ingyenes bővítmény létezik hozzá

(Arra figyelj, hogy a wordpress.org-ot használd, mert a wordpress.com a butított verzió.)

2. Rossz tárhely szolgáltatót választasz

A tárhely szolgáltatón meglepően sok múlhat, főleg ha az oldalad sebességéről vagy elérhetőségéről van szó. Éppen ezért fontos, hogy megbízható szolgáltatót válassz. 

A választás előtt ezeket a szempontokat érdemes figyelembe venni:

  • Sebesség
  • Szolgáltatások
  • Biztonság
  • Ügyfélszolgálat

Ha magyarországon blogolszt érdemes  magyar domain-t és tárhelyet venni. Ha nemzetközi blogot indítasz egy nagyobb szolgáltatót (pl Godaddy vagy Bluehost) válassz. 

Hazai tárhely szolgáltatók:

  • Netmasters
  • 3 in 1 Hosting
  • Rackforest

Külföldi tárhely szolgáltatók:

  • Bluehost
  • WP Engine
  • Closte
  • Godaddy

Plusz tipp a csomag választáshoz: egy alap bloghoz elég általában a legkisebb csomag, ha pedig kinövöd általában könnyen tudsz upgrade-elni.

3. Rossz domain struktúrát választasz

Sokszor látom ezt a hibát, olyan cégeknél, akik létező weboldalhoz készítenek blogot. Nem aloldalként, hanem aldomainként hozzák létre a blogot:

  • Aloldal: cegem.hu/blog
  • Aldomain: blog.cegem.hu

Ez SEO szempontból nagyon szerencsétlen, mivel az aldomaint külön weboldalként regisztrálja a Google, és a megszerzett helyezés, forgalom és linkek nem erősítik a weboldalad.

Vagyis, ahol a szolgáltatásod vagy termékedet eladod, ugyanúgy nem fog jól szerepelni a keresőben, hiába van forgalmas blogod.

Tartalmi és szövegírás hibák

4. Nem jó témákról írsz

Azt, hogy miről írsz két dolog határozza meg:

  • Mit akarsz eladni
  • Kinek akarod eladni

Sokszor látom azt a hibát, hogy szuper cikkek születnek egy blogon, aminek semmi köze az üzlethez. 

Írhatsz jobbnál jobb cikkeket a motivációról, marketing szolgáltatást nem adsz el vele. 

A másik gyakori baki, hogy a tartalom nem a jó célcsoportnak szól. 

Például, egy szoftver ügynökség esetében adná magát, hogy a szoftverfejlesztésről írjanak. Viszont a szoftverfejlesztés trükkreiről valószínűleg más fejlesztők és projektmenedzserek olvasnak, nem azok akik üygnökséggel alkalmazást akarnak fejleszteni. Őket az üzleti oldal fogja érdekelni. 

Tedd fel magadnak a kérdést: Biztosan annak szól a cikkem, aki potenciálisan vásárol tőlem?

5. Nem használsz vázlatot

Vázlat nélkül sokkal nehezebb írni, ráadásul könnyen struktúrálatlan lehet a cikked. 

Egy jól megírt cikk vázlat sorvezetőként szolgál, segít átgondolni a mondandódat és biztosít, hogy ne hagyj ki semmi fontosat.

6. Kutatás nélkül írod meg a kiválasztott kulcsszavadra cikket

Két dolgot kell megkutatnod a cikk megírása előtt: 

a) Mire kíváncsi a célcsoportod

Ezt többféleképpen kiderítheted.

Nézd meg milyen kapcsolódó kulcsszavakat ajánl fel a Google.

Például a marketing stratégia kulcsszónál látszik, hogy a minta, és a kialakítás érdekli leginkább az embereket.

Ha ettől tovább mennél, nézd meg közösségi média csoportokban illetve fórumokon, hogy milyen kérdéseket tesznek fel a témában az emberek.

b) Miről írt a versenytársad a témában

Keress rá a választott kulcsszóra és nézd meg az első 5-10 helyezett cikket a Google-ben. Miről írnak a cikkükben? Mi az ami hiányzik? Mivel tűnhetne ki a te cikked a versenytársak közül. 

Ez lehet egy jól megírt példa, egy olyan rész, amire a konkurencia nem tér ki, vagy egy nagyon profi design.

7. Nem megfelelő hosszúságúak a cikkeid

Sok statisztika van a témában és a legtöbb a minél hosszabb annál jobb eszmét hirdeti. Én ezzel nem értek egyet.

A témától és a célcsoporttól függ, hogy milyen hosszú cikket érdemes írnod. 

Nézd meg, hogy a kereső élén szereplő versenytársak cikkei milyen hosszúak. Ha mindegyik 500-600 szó körüli, akkor valószínűleg nem fogsz jól teljesíteni egy 3000 szavas monstrummal.

Emelett érdemes figyelni az analitikát, látsz-e összefüggést a cikk hossza és a visszapattanási arány között.

8. Nem figyelsz a helyesírásra

Evidensnek tűnik, mégis sokan figyelmen kívül hagyják. Ha kész a cikk futass végig rajta egy helyesírás ellenőrzést.

9. Nem adsz értéket a tartalmaddal

Te sem olvasol olyan blogot, ami nem ad neked értéket valahogy.

A tartalom többféleképpen adhat értéket az olvasónak. 

  • Szórakoztat. Humoros, szellemes tartalom, amit jókedvvel fogyasztasz. 
  • Gyakorlatias. Az olvasás után azonnal alkalmazható tippeket és tanácsokat kap az olvasó. 
  • Új nézőpontot mutat. Egy problémát új oldaláról világít meg, ami kimozdítja az olvasót a komfortzónájából, és új ötletekhez segíti. 

És persze ezek bármilyen mixe. Teszteld le, hogy mi rezonál a célcsoportoddal, és fókuszálj arra a stílusra.

10. Középszerűek a cikkeid

Összecsapott, átlagos cikkekkel nem fogod elérni a céljaidat, elveszel a zajban. Ráadásul egy közepes minőségű cikket megosztani és promótálni sem fogsz, mert titkon legbelül nem akarod, hogy túl sokan olvassák.

Inkább publikálj kevesebbszer, de az legyen 120%-os.

11. Kihagyod az on-page SEO alapokat

Ha a cikk nincs keresőoptimalizálva, nem fogsz jó helyezést elérni a keresőben.

Figyelj, hogy az on-page SEO elemek rendben legyenek:

  • a fő kulcsszavad szerepeljen a: címben, meta leírásban, a képek alt szövegében, az első bekezdésben, a H1 tagekben, és a szövegben
  • ne ömleszd el kulcsszavakkal a cikket, csak ott használd ahol a megfogalmazásból természetesen jön
  • használj kapcsolódó és LSI kulcsszavakat. 

WordPress-ben telepíts SEO plugint, pl. a Yoast SEO-t vagy a RankMath-ot.

UX hibák

12. Nem foglalkozol a mobil verzióval

A tartalmad legyen mobilra optimalizálva.  Ha tudod teszteld, hogyan néz ki különböző eszközökön. A Chrome böngészőben a jobb kattintás, Inspect menüpontban megnézheted, hogyan néz ki a tartalmad az egyes mobil kijelzőkön.

13. Gyenge a blog design

A weboldal és a blog designja közvetlen hatással van a hitelességedre és a megítélésedre. 

A design legyen egységes. Használj minőségi képeket, de lehetőleg ne az agyoncsépelt Stock fotókat. Használj Canva-t vagy Figmát, a gyors és profi képszerkesztéshez. Soha ne használj Google-ből letöltött képet. 

Használj egyedi, szépen megszerkesztett képernyőfotókat.

És egyedi grafikákat:

egyedi grafika

magyarázó grafika

14. Rossz a blogbejegyzés UX-e

Mitől lehet rossz a UX? 

  • Túl kicsi a betűméret
  • Nincs tagolva a szöveg
  • Nincs elég nagy sorköz

A törzsszöveg betűmérete legyen minimum 15 pixel, de inkább 18px. Olyan betűtípust használj, ami tartalmazza az ékezetes karaktereket. Ezt a Google Fontsban le tudod tesztelni, ha beírod az árvíztűrő tükörfúrógép szöveget:

betűtípus ellenőrzés

Tagold a szöveget alcímekkel, és írj rövid 4-5 soros bekezdéseket:

blogbejegyzés tagolás

15. Nem publikálsz rendszeresen

A rendszeres publikálás 2 dolog miatt is fontos:

  1. a Google látogatókat küldjön az oldaladra, azt kell látnia, hogy frissül tartalmakkal,
  2. legyenek visszatérő olvasóid.

Ha nincs rá erőforrásod nem kell heti szinten posztolni, de próbálj meg beállni havi 2-3 publikálásra.

16. Nincs komment szekciód

A kommentek száma az egyike a SEO rangsorolási faktoroknak. Legyen komment szekciód és ösztönözd is az olvasókat a kommentelésre, kérdésekkel, kihívásokkal.

17. Nem lehet megosztani a cikkedet

A megosztások száma a szintén SEO rangsorolási faktor. Legyen kint megosztási funkció, és lehetőleg teszteld, hogy milyen elhelyezés működik a legjobban. Én az Easy Social Sharring Buttons-t használom.

18. Nincsenek kapcsolódó tartalmak

Kapcsolódó tartalmak nélkül a látogatók el fogják hagyni az oldalad, ami akár a SEO helyezésedre is hatással lehet.

Helyezz el cikkajánlót a szöveg közben és a szöveg végén.

kapcsolódó cikkek

Megosztás és promóció

19. Nem osztod meg a cikket

Ne várd, hogy a sült galamb a szádba repüljön. Ha kint van a tartalom, kezd el promózni. Oszd meg a közösségi média oldalaidon, csoportokban. 

20. Nem hirdeted a blogbejegyzést

Persze hirdetés nélkül is lehet eredményt elérni, de jelentősen több idő alatt. Hirdesd az elkészült tartalmat a célcsoportodnak. Magyarországon pár ezer forintból egy jól célzott hirdetéssel, már szép számú látogatót lehet szerezni.

Blog írás tippek

Most pedig a nemek után jöjjenek, az igenek a blog írásban. 

Sok tanácsot olvashatsz, számtalan forrásból. Szerencsére sok olyan taktika van, amivel viszonylag egyszerűen növelheted a látogatottságod és a blogod hatékonyságát. Ebből hoztam most egy csokorral.

Arra azonban figyelj, hogy ne akarj mindent egyszerre megcsinálni és kipróbálni. Csinálj egy akciótervet és mérd a változtatások és taktikák hatását, hogy tudd mibe érdemes több energiát fektetned.

Tippek a kezdéshez

1. Legyenek reális céljaid

Határozd meg mit szeretnél elérni a bloggal: 

  • Több látogatót?
  • Több leadet?
  • Márkát építeni?
  • Edukálni?

Számszerűsítsd a célt a SMART célkitűzés módszertanával.

Maradj a realitások talaján.

A blogolás maraton nem sprint. Ma már havi 2000+ látogatóm van, de több mint 1 évbe telt ide eljutni, úgy hogy nem a blog a főállásom.

Legyél türelmes és tedd bele becsületesen a munkát, akkor megtérül a befektetés.

2. Alakítsd ki a megfelelő szokásokat

A blog íráshoz elköteleződés kell. Ebben pedig a megfelelő szokások kialakítása tud segíteni. 

Például, amikor elkezdtem blogolni elhatároztam, hogy minden reggel munka előtt minimum 1 órán keresztül blogbejegyzést írok. Felkeltem egy órával korábban és írtam. Így sikerült minden héten új cikket feltöltenem a blogra, ami jelentősen megdobta a helyezésemet és a látogatóim számát.

Dedikálj időd az írásra, lehetőleg ugyanabban az időszakban minden nap. És írj minden nap, akkor is ha nincs ihleted vagy kedved. Mint az evésnél sokszor írásnál is közben jön meg az étvágy.

3. Írj cikket amikor a legfrissebb vagy

Én reggel tudok a legjobban írni, amikor még mindenki alszik és csönd van körülöttem.

Találd meg azt az időpontot amikor a legjobban megy az írás, amikor a legfrissebbek a gondolataid és időzítsd akkorra a blogbejegyzések készítését.

Pozícionálás és közönség

4. Kezeld a blogod, mint egy terméket

A megfelelő pozícionálás kulcsfontosságú egy blog esetében. Éppen ezért kezeld úgy a blogod mint egy terméket és tedd fel magadnak a kérdést: 

Hogyan tudok kitűnni a többi blog közül?

5. Definiáld kinek írsz és tarts is magad hozzá

A hibáknál már beszéltem arról mennyire fontos, hogy ismerd a célcsoportod, és olyan tartalmakat írj, ami érdekli őket.

Emellett az is fontos, hogy tartsd magad ehhez a célcsoporthoz. Sokszor látom azt a hibát, hogy egyik célcsoportról a másikra ugranak az emberek, egy hirtelen jött ötlet miatt. Ezzel pedig csak azt érik el, hogy egy stratégiát sem csinálnak végig.

A tartalommarketing hosszú távú játszma, ahol ki kell tartanod a meghatározott célok mellett, mert csak így tudod meg működik-e amit csinálsz.

Szövegírás

6. Csak kezdj el írni

A blog írás legnehezebb része az írás. Én is sokszor ültem már üveges tekintettel az üres dokumentum előtt, várva hogy megérkezzen az ihlet vagy a motiváció.

Ez ritkán következik be.

Legjobban úgy lehet írni, hogy elkezded az írást. Lehet, hogy az első pár bekezdés döcögős vagy akár értelmetlen lesz, de 10-15 perc után ráérzel majd és beindulnak a fogaskerekek.

7. Kezdd azzal a résszel, ami a legjobban megy

Nem muszáj sorban megírnod az egyes fejezeteket. Kezdd azzal a bekezdéssel, gondolattal, amit a legkönnyebben meg tudsz írni. Ez segít majd beindítani az írást.

8. A bevezetést és lezárást hagyd a végére

Sokszor írás közben alakul ki a cikk pontos tartalma. Ezért a bevezetést és a befejezést a végén érdemes megírni, amikor a cikk már készen van és tudod pontosan miről szól. 

9. Használj egyszerű nyelvezetet

Minél könnyebben olvasható a blogbejegyzés, annál jobb. Használj egyszerű, de változatos nyelvezetet. Kerüld a hosszú, többszörösen összetett mondatokat.

A legjobb, ha a cikket legfeljebb egy 8.-ik osztályos olvasási szintjén írod meg. Ezt a Hemingway Editorral tudod csekkolni.

hemingway editor

Például, a lead generálásról szóló cikkemet sikerült elsős olvasási szinten megírni. Persze ez nem az jelenti, hogy bugyuta a cikk, hanem azt, hogy nagyon könnyű olvasni és értelmezni.

10. Írj 10 cím variációt

Igen, jól olvastad. Legalább 10 verziót írj a címből, mert hidd el elsőre szinte soha nem találod meg a legjobbat. 

Design és UX

11. Használj tartalomjegyzéket 

Főleg hosszú cikkeknél van jelentősége, de rövidebb cikkeknél is növeli az olvasási élményt, ha a cikk elején egy tartalomjegyzékkel összefoglalod miről is lesz szó.

Az olvasó pedig könnyebben megtalálja, amit keres, így a felhasználói élmény is nő.

12. Használj ismétlődő design elemeket

Az ismétlődő design elemekkel egységes hatást keltesz és márkát építesz, aminek köszönhetően később megismernek majd az olvasók.

13. Használj beépített videókat a cikkekben

Több statisztika mutatja, hogy a beépített videók növelik az oldalon töltött időt, ami a Google irányába azt jelzi az olvasók szeretik az oldalt. Vagyis előbbre sorol majd a keresési találatok kozott. 

Plusz a jó minőségű videók a megértést és a felhasználói élményt is növelik.

14. Emeld ki a legjobb cikkeid

Érdemes a legolvasottabb cikkeket kiemelni a blog főoldalon, mert ezek generálják majd a legnagyobb elköteleződést.

kiemelt cikkek

15. Legyen egyértelmű a CTA-d

Legyen egyértelmű, mit szeretnél mit tegyen az olvasó. 

Iratkozzon fel a hírleveledre?

Olvasson el egy másik cikket?

Írjon kommentet?

Ossza meg cikket?

Akármi is az, legyen egyértelmű és könnyen végrehajtható.

Minőség

16. Írj olyan tartalmat amiért pénzt is kérhetnél

Ezzel garantálod a minőséget. Ha elolvasás után azt érzed, hogy ezért akár fizetnének is, akkor jó az irány.

17. Találd meg mivel adhatsz értéket

A legegyszerűbb módja, ha megkérdezed a célcsoportod. Tegyél ki egy kérdőívet a blogra, és kérdezd meg a látogatókat mennyire tetszett a cikk, mit szerettek benne vagy éppen mit hiányolnak. 

18. Használj sok példát

Lehetőleg személyeset, mert az sokkal nagyobb kötődést alakít ki az olvasókkal. 

A példák pedig mindig sokat segítenek a megértésben. 

Keresőoptimalizálás

19. Írj vendégcikkeket

A legjobb módja a linkszerzésnek, ha vendégcikket írsz. Már 1-2 releváns vendégbejegyzés is jelentősen megdobja a Google szemében az oldalad hitelességét. 

Listázd ki a potenciális blogokat, nézd meg milyen tartalommal tudnál értéket adni az ottani olvasóknak és közvetlenül azzal a téma javaslattal keresd meg az oldal tulajdonosát.

20. Csinálj minőségi grafikonokat

Az egyedi szerkesztésű, minőségi grafikonok és illusztrációk nem csak a blogod minőségét erősítik, hanem linket is szerezhetsz velük.

Ha a grafikonjaidat valaki felhasználja a saját blogján, majd hivatkozik rád (ahogy illik), azzal linket kapsz, amivel pedig a SEO erődet növeled.

Például, én ezzel a képpel szereztem egy linket:

linkszerzés képekkel

+1 extra: Ne fogadj meg vakon minden tanácsot 😉

Sok tippet osztottam meg ebben a cikkben, az interneten pedig vég nélkül találsz majd blog írás és blogolás tippeket. Csábító lehet vakon kipróbálni mindet, amit én nem javaslok. 

Érdemes lépésenként haladni és tesztelni amit csak lehet, hogy nálad működik-e vagy nem. Ha pedig egy tanács ellenkezik azzal, amit a blogod képvisel, akkor nem fogadd meg. A legfontosabb, hogy az olvasóknak értéket adj, nem az, hogy minden trükköt kipróbálj.

Összefoglalás

Szinte biztos, hogy követsz majd el hibákat blog írás közben és a legjobb tipp alkalmazása sem garantálja a sikert. A lényeg, hogy felismerd a hibákat, tanulj belőlük és megtaláld azokat a módszereket, amik neked működnek.

 

Borítókép illusztráció forrása: Computer vector created by vectorjuice - www.freepik.com
 

Ha hasznosnak találtad a cikket és szerinted segíthet a marketing kusza világában eligazodni, oszd meg, kérlek barátaiddal, ismerőseiddel. 

Kapcsolódó cikkek:

tartalommarketing
Tartalommarketing hatékonyan: Így tűnj ki a tömegből

Ebben az útmutatóban mindent megtalálsz, ami a tartalommarketinged elindításához, felturbózásához és a tartalommal történő ügyfélszerzéshez kell.

blog készítés
Blog készítés 2023-ban: minden amire szükséged lehet

Ez a kisokos lépésről lépésre végig vezet a blog készítés csínján-bínján kezdve a célkitűzéstől a blogod promózásáig. Vágj bele.

blog írás
A blog írás Bibliája: igenek és nemek a blogolásban

Az elmúlt egy évben 408%-kal növeltem a blogom havi forgalmát. A tapasztalatok alapján összeszedtem 20 hibát és 20 jótanácsot a blog íráshoz. Olvasd el >

Send this to a friend